Megfázásom harmadik napján, amikor már minden tagom fájt és úgy éreztem, hogy nem csak a takony, de lassan az agyam is az orrlyukakon szivárog ki a szabadba; vettem kezembe a három kötetet.

Az olvasásig még várnom kellett. Megelőzött mindent a két kislányom hazaportálása, aztán beálltam egy rövid időre a saját bejáratott mókuskerekembe, amit zokszó nélkül hajtottam a pisilni kell, szomjas vagyok, apa nézd!, még egy mesét, ezt az almát nem eszem meg, ne bántsd a húgodat körforgásba.

Bevallom az első dolgom nem a beleolvasás, vagy a fülszövegek elolvasása, vagy a lapok közé szaglászás, hanem a három kötet egymás mellé helyezése volt. A hal sziluettje lenyűgözött. Vajon milyen érzés lett volna ha nem egyszerre veszem meg, hanem egyesével - egymás után a köteteket - mondjuk hónapról hónapra... Vajon akkor is ilyen hatással lett volna rám? Akkor is rájövök, hogy az egymás mellé tett könyvek egységet alkotnak nem csak történetében, hanem a külcsínyben is?

 Jó tudni, hogy léteznek olyan emberek még ezen a földön, akik azon agyalnak, gondolkodnak, hogy nézzen ki egy könyv, miként legyen rajta elosztva a szerző neve, a könyv címe és nem utolsó sorban az, hogy mi legyen, ami megfogja az embert, az olvasót, a vásárlót. Mondhatnánk, hogy mindez csak egy ügyes marketing része... de nem hiszem, hogy a trilógia olvasása nélkül tervezte volna bárki mindezt úgy és olyanra amilyen lett.

Jó reggelt! - kiabálta telitorokból a kisebbik közös többszörösöm, amire felkaptam a fejem és abban a pillanatban rákiabáltam: Nem jössz le onnan! - Jójó! - mondta beletörődve és apró lábaival a lépcső és a könyvespolc közötti részről lemászva folytatta hangos játékát Pisti macival és közölte, hogy ő inkább Franciaországba repülne, mert a Nyúrajk várost nem tudja kimondani és biztos messzebb van, mint Párizs... És még mindig nem olvastam egy sort se a könyvből.

Visszatértem a könyvekhez. Ugyan minimális logikával rájöttem, hogy melyik lehet az első kötet, de mivel se megszámozva se jelezve nem volt, ezért inkább rákerestem, hogy melyik is az első kötet. Gúgli a barátom. Menny és pokol - semmi kétség nem férhetett ehhez. Titkon mindig irigyeltem azokat az embereket, akik elmélyülten magukra tudták húzni a magányuk rongyaiból varrt takarójukat a legnagyobb hangzavarban vagy a legelképesztőbb rendetlenségben is. Ők azok, akik könyvbe mélyedve olvasnak a városi forgatagban, a körúton egy padon vagy épp a repülőtér tranzitzónájában.

Aztán elkezdtem...